Túri Kamra Tudásközpont

Gyakorlatorientált pályázati felkészítő gazdáknak

Felkészülés a Vidékfejlesztési Program 2022-2023. évi pályázataira

A Magyar Kormány döntése értelmében a 2021-2027-es időszakban jelentős mértékű támogatás, mintegy 4265 milliárd Ft áll rendelkezésre a vidéki területek fejlesztésére, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének növelésére. Tapasztalataim szerint a támogatásra jogosultak jelentős kompetencia és szakmai információ hiánnyal küzdenek. Ennek kiküszöbölésére MOST hozza magát kondícióba a következői évi pályázatokra, hiszen a gazdasági mutatókat, üzemméretet a megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkoztatva kell megadni a pályázatokban. A konzultációk konkrét számítási feladatokkal az elmúlt évek jó gyakorlataira, tapasztalataira épülnek.

Időpontok, helyszín

A Covid-19 pandémiás helyzet miatt fokozott figyelmet fordítunk a biztonsági, egészségügyi előírásokra, a védőtávolság betartására.

A két konzultáció oktatási anyaga nem tér el egymástól csupán a lebonyolítás módjában különbözik. Az I. konzultációra azok jelentkezhetnek, akik személyesen szeretnének részt venni, max. 15 főt tudunk fogadni. A II. konzultációra azok jelentkezését várjuk, akik NEM szeretnének személyesen részt venni. A szakmai nap online módon ZOOM rendszerrel történik max. 50 főt tudunk fogadni.

I. konzultáció

Személyes jelenlét esetén: 2021. november 26. (péntek) 10:00-16:00 (50 perces az órák, 10 perc szünet)
Helyszín: Túri Kamra Tudásközpont (5400 Mezőtúr, Szabadság tér 29.)

vagy

II. konzultáció

Online részvétel (ZOOM) esetén: 2021. december 3. (péntek) 10:00-16:00 (50 perces az órák, 10 perc szünet)

Konzultáció ára:

I. konzultáció

  • Bruttó 30.000 Ft/fő. Fizetés a helyszínen vagy átutalással a konzultáció kezdetéig.

vagy

II. konzultáció

  • Bruttó 20.000 Ft/fő. Fizetés: átutalással a konzultáció kezdetéig.

Bankszámlaszám: 11745097-21448942-00000000 (Dr. Barancsi Ágnes EV. )

Megjegyzésben: a jelentkező nevét kell beírni.

Előadók:

  • Dr. Barancsi Ágnes a Túri Kamra helyi termékbolt ötletgazdája, agrármérnök, 20 év szakmai tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági szaktanácsadó, pályázatíró
    https://barancsiagnes.hu/
  • Dobos-Petró Gabriella a DPG Consulting Kft. alapítója, közgazdász, 17 év bankszakmai tapasztalattal rendelkező pénzügyi tanácsadó https://www.dobosiroda.hu/

 Tematika:

  • A vidékfejlesztési pályázatokhoz kapcsolódó fogalmak és pontos értelmezésük, gyakorlati példák
  • A Vidékfejlesztési Program pályázataihoz csatolandó dokumentumok értelmezése, összeállításának szabályai
  • Üzemméret meghatározás (STÉ) konkrét számításokkal (TERA, TIR, ENAR rendszer fogalmai)
  • Árajánlatok bekérésének, készítésének szabályai
  • Amit a MEPAR, ÉNGY rendszerről tudni kell
  • Pályázat benyújtás menete, szabályai
  • Hiánypótlások menete, szabályai
  • Projekt megvalósítás menete, szabályai
  • Aktuális vidékfejlesztési pályázati lehetőségek
  • Aktuális agrárhitel, megtakarítás, biztosítási lehetőségek
  • Egyéni problémák megbeszélése, kérdés-felelek

Amit kap:

  • Certificate a konzultáción való részvételről, mely referenciát jelenthet a pályázatokon
  • Oktatási anyag
  • Hozzáférés zárt facebook csoporthoz
  • A konzultáción felül plusz online konzultáció max. 60 perc
  • Személyes részvételnél szendvics ebéd helyi termékből

Regisztráció:

A részvétel regisztrációhoz kötött.

I. konzultációs (személyes résztvétel) 2021. november 25. 10:00-ig

II. konzultáció (online résztvétel) 2021. december 2. 10:00-ig

JELENTKEZÉSI LAP
GYAKORLATORIENTÁLT PÁLYÁZATI FELKÉSZÍTŐ GAZDÁKNAK
Felkészülés a Vidékfejlesztési Program 2022-2023. évi pályázataira

Jelentkezési határidő:
I. konzultációs (személyes résztvétel) 2021. november 25. 10:00-ig
II. konzultáció (online résztvétel) 2021. december 2. 10:00-ig

Elérhetőség

  • Dr. Barancsi Ágnes
  • Túri Kamra Tudásközpont
  • Cím: 5400 Mezőtúr, Szabadság tér 29.
  • Mail: info@barancsiagnes.hu
  • Tel:+36-30-359-7435
  • Facebook: https://www.facebook.com/barancsi.agnes/
  • Web: https://barancsiagnes.hu/

megosztás

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email