Túri Kamra hálózat

A Túri Kamra egy brand, egy védjegy, egy közösségi tér, egy életérzés….így jellemezhetnénk a 2015. óta tudatosan felépített és 2018. óta működő helyi termékboltot, helyi termelői közösséget.

Azon túl, hogy a kézművesek számára fontos közösségteremtő tényező, a kézművesek integrációjának alapja, illetve a helyi lakosság számára is fontos identitáserősítő térként jelenik meg.

2019-ben és 2021-ben az Év Boltja, 2020-ban Észak-Alföldi Innovációs Díjjal jutalmazták szakmai tevékenységünket.

A Túri Kamra védjegy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által bejegyzett védjegy.

Mezőtúr kultúregységében rendkívül gazdag természeti, gasztronómiai, hagyományőrző elemekkel találkozhatunk. Mindez kiváló lehetőséget ad a helyi kézműveseknek a természetes alapanyagok beszerzésére, megtermelésére, elkészítésére. Kardinális célként fogalmazódik meg szervezetünk minőségpolitikájában a fiatalok látókörének, a tudatos gondolkodásuk, szemléletformálásuk szélesítése, a népi értékek felismerése.

Kezdeményezésünk fokozza a helyi gazdaságunk erősödését, a termelők és a fogyasztók közötti közvetlen kapcsolatot, bizalmat, a helyi lakosság egészséges, biztonságos, nyomon követhető élelmiszerekkel történő ellátását.

Szeretettel várjuk az érzések boltjában, a Túri Kamrában.

Mezőtúr értéke, közösségünk ereje

Dr. Barancsi Ágnes
a Túri Kamra megálmodója

további szolgáltatásaink

PÁLYÁZATÍRÁS ÉS MENEDZSMENT

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS (mezőgazdaság, élelmiszeripar)

SZAKTANÁCSADÁS